Van időm gondolkodni. És ez rossz. Ezért olvasok, akkor többnyire azon gondolkodok (mármint olvasás közbe), amit olvasok. És ezért nem szeretem az unalmas könyveket, amik nem kötnek le és nem gondolkodhatok semmi olyasmiről, ami a könyvvel kapcsolatos. És ezért olvasok egyszerre hét könyvet. De most volt időm arra, hogy gondolkodjak annak ellenére, hogy egyszerre hét könyvet olvasok. És arra jöttem rá, hogy túl sokat gondolkodok. És arra is rájöttem, hogy ha majd hatvanöt vagy hetven évesen egy öregek otthonában ülök egyedül, mert nincs senkim, csak egy macskám volt,de meghalt, és magamban beszélek, hogy "Na, biztos, hogy jól döntöttem?", meg "Miért voltam ilyen idióta?", meg "Miért viselkedtem hülyén?" és egy hetven éves néni, akivel egy szobában lakok, és végighallgatja azt, amit mondok, válaszol nekem, hogy "Igen, kérek krumplipürét.", akkor majd rájövök, hogy elcsesztem az életem. De mindegy. Ennyire azért nem rossz a helyzet. Mert addig még van ötvenöt évem. És addig csak lesz valami, nem?