Még fél óra és indulunk Erdélybe. Gondoltam blogolok egy utolsót, arra az esetre, ha valamilyen okból nem találnék WiFit két hegy között a Hargitán. Már nagyon elegem van. Anya egész nap itt rohangált, mint pók a falon, meg sütött, meg pakolt, meg kiabált, én meg pakoltam és tuját kötöztem és beleállt egy drót a térdembe, ami vérzett, aztén úgy gondoltam, hogy nekem mára ennyi elég volt és inkább elmentem clubba délután egy kis feszültséglevezetés gyanánt. Aztán este még pakolásztam kicsit és kimentem megint clubba Bettinával, meg Anitával, meg Lacival. Áron is ma ért haza, úgyhogy ma nem engedtem, hogy a Bettina véletlenül idő előtt kidőljön a sorból és bealudjon az asztalnál.

"Itt maradsz, vagy utánam jössz?"

Bettina: Most mit villog már az ég?

Én: Gondolom villámlik...

Most értem haza kb negyed kettőkor, most meg körülbelül idegösszeomlást kapok, mert mindenki itt pattog, én pedig próbálok egyszerre telefonálni, meg visszaüvölteni, hogy hagyjanak már békéééééén. Mondjuk nem is tudom, melyik jobb, a telefonba hallgatni egy részeg pasi ötleteit és elmagyarázni neki, hogy nem tudok egyszerre három helyen lenni egy időben, vagy sztereóban hallgatni Anya meg Tamás hülyeségeit. Harmadik lehetőség, hogy kiugrom az ablakon. Szerintem azzal járnék a legjobban jelen helyzetben.

"Aki éjnek évadján telefonál, jó ember nem lehet. Oké, megengedem neki: embernek esetleg még elmegy. De biztosan nem kellemes hírt akar közölni. A barátságos közlendők ráérnek reggelig. Rendszerint."