Tegnap ugye voltunk vásárolni. Nekem meg át kellett mennem a vásárcsarnokhoz bérletet venni, csak nem volt nyitva, úgyhogy pekk. De nem volt nálam semmi, csak a pénz meg a telefonom. Táska se volt. És olyan védtelennek éreztem magam a táska nélkül, hogy azt hittem, azt az öt percet, amíg átmentem és visszaértem, nem is élem túl. Ráadásul a zebrán is csak én mentem át arról az oldalról. Húú. És próbáltam egy kabátot, amit már múltkor kinéztem magamnak, csak anya azt mondta, hogy az nem elég meleg és nem is áll jól. Pedig az álmaim kabátja. Nembírom. De kaptam egy lila denevérujjas fölsőt, egy pólót, amire az van ráírva, hogy "Thank God I'm a woman" :) meg egy kardigánt. Ja meg egy övet. Holnap pedig írunk matekból valami függvényábrázolásból vagymi, de azt se tudom, mit jelent, és az Enikőnek is meg nekem is kell írnunk, pedig egész héten nem voltunk, azért, mert elvileg még ott voltunk mikor elkezdtük venni vagymi. Namindegy... Meg nem is tudtam aludni, mert fájt a lábam és áá tegnap este lejött a körmöm. Nagyonnagyonuáááá. Mondjuk még nem igazán néztem meg, mert gyorsan leragtapaszoztam és azóta rajta van. Na. De most még kinyomozom, mit jelent az, hogy függvényábárzolás.
2008.10.12. 10:05 holly13
3 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://aflora.blog.hu/api/trackback/id/tr456030073
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Bettina 2008.10.12. 11:25:42
milyen az a denevérujas?:D jeszusjeszus lejött a körmöd? de azér ugye tudsz majd táncolni holnap? D:
Flora 2008.10.12. 15:23:52
Hát ilyen kis bő:) majd meglátod. De szerintem ha nem huzok cipőt, akkor majd tudok alkotni valamit:P
Bettina 2008.10.12. 15:48:10
oké, akkor nem huzol majd cipőt. ugyis tök meleg van:)
